Egy ideje nem írtam, jól esett hogy aggódtatok. talán most nem vagyok a topon fogalmazásilag, de azért megteszem a következő bejegyzést. Hétvégén voltunk unokatesókkal Bath-ban nyugaton a tenger közelében. Nagyon szép hely, mintha nem is Angliában lennénk, inkább sokkal délebbre. Persze azért igazi park itt is volt. Nevét az egyetlen fellelhető melegvizű forrásról kapta. Egy gyönyörű római kori fürdő van a város közepén, és egy modern egy kicsit arrébb. Fürdőruhával felpakolva meg is érkeztünk. Lassan kiderült, hogy a római régi fürdő csak múzeumként szolgál. Lefotózkodtunk vele, aztán jöjhetett a városnézés, csatangolás, kávézás. Ez a város az utcazenészek városa, minden sarkon volt egy, fiatalabb, idősebb, szólóban vagy többen, van akivel több helyen is találkoztunk. Délután felé elkeveredtünk a fürdő-fürdőbe. Az utazási irodában ért a meglepetés, hogy eléggé megszámítják a lazitás ezen módját, másfél óra háromszor annyi mint otthon a Széchenyi. És csak két medence van, viszont ajánlottak különböző masszázsokat, pl pároknak 100 fontért. Mikor odakeveredtünk, kiderült hogy időpontra osztják a belépőket és most épp fél 7nél jár a sor. Szóval jót fürdőztünk, vagyis nem :) Igazán jó hangulata volt a házaknak, mindent simára csiszolt kővel boritanak, nem olyan mint a szokásos angol ház. Még a tűzoltóságot és a mentőállomást is.
Egy zárási akciós amerikai pizzával feltöltekezve haza indultunk. A Ministry of Soundra végül nem akadt pajtásom, pedig a francia munkatársam azt írta ott lesz. Londonban kisebb szünet után sikerült Orsit összeszednem, igen nehéz találkozót egyeztetni egy olyan metróállomáson amin még nem voltam azelőtt, 4 vonal találkozik, kb 12 kijárata van némelyik egymástól elég tisztes távolságra, és nincs térerő a metróban, gondolom védelmi okokból. Végül oda lyukadtunk ki ahova Orsi épp beköltözött aznap. Unokatesókkal a szépemlékű indiai kajás utcában találkoztunk, ami szórakozó helyek gyüjteményeként szolgál éjszaka, a félig nyitott, átalakított gyárépületből lett szórakozóhelyek már éppen zártak. Szemfüles fekete fiatalemberek jó helyen osztogattak szórólapot, mert egy ilyentől vezérelve fel is kerestünk egy Rythm Factory nevű helyet ahol coldcut mixet igértek. Orsi sajna nem csatlakozott. Persze beugrót szedtek, itt fel kell hagynom az otthon betervezett rezervációs árszintemmel belépő ügyileg elég hamar asszem. Drága volt a buli, ellopták a pénzem is.. Nem annyira sokat, de akkoris. Ennek ellenére jól éreztem magam, annyira volt elektronikus-dallamos a zene ahogy én szeretem. Még ilyen helyeket!!! Elég nehéz onnan New Maldenbe visszavergődni. Hűű de hosszú lére eresztem a mondandóm!! Vasárnap pihentem, meg körbejértam kicsit a környéken, találtam indiai boltot, és angol pubot itt rögtön a vonat másik oldalán. Kimentem az autópályáig, visszafelé pedig egy amerikai donuts gyorsétterembe botlottam, a Krispy Kremebe. Először nyilván a "hülye fánkzabálók" gondolattal már mentem is volna tovább, de benéztem és megláttam hogy ott helyben készítik frissen a fánkokat, az egész automatizált és egy üvegablakon tulról végigkövethető! Kiskorom óta imádom a gyárakat, látni hogyan készülnek a tárgyak, kaják. A legjobban a keltetés tetszett, ahogy kiszabja az egyik végén a szabó rész a kis karrikákat (épp original glazed készült, a legegyszerübb) bekerül egy zárt kabinba, ahol hatosával egy sorban rengeteget lifteznek fel-le és közben coffadt tésztából szép dagadt gyűrü lesz. A többit megnézhetitek a honlapon, van egy videó, csak én lusta vagyok felszerelni a quicktimeot. Persze vettem egyet a frissen legördülőkből, és kaptam egyet ajándékba. Ez is 1,1 font és előttem a vevők nagy dobozzal fettek mindenféle szines szagos töltött fajtából 30 fontokért. Ők tudják, a legtöbben nem először tettek ilyet a fenekük méretéből ítélve.. Pedig itt átlagban nagyon jó alakúak az emberek. Nem értem hogy lehet, mikor össze vissza esznek és főleg a félkész-mikrobadobós kaját. Messze a legolcsóbb kekszen élni egyébként. Csak már belecsomósodik a hasamba lassan. Este persze főzök finomakat (miután sikerült a fagyott csirke főzését lekűzdenem) ma pl brokkolis tejszines csirest rizzsel. Ha lehet annyit, hogy másnapra maradjon. Holnap kínaiba megyünk a munkatársakkal (csak egyig kell számlát írni jeeee). Még szerencse hogy két ételt nem tudok megenni, a csípőset, és a halat. Pénteken találkozom Julival, aki átugrott Londonernek kicsit, szombat reggel pedig irány észak! Lake District az itt állomásozó rokonsággal. Na most bepótoltam az írásmennyiséget, talán el se olvassátok már idáig. Mindig dilemmázok, hogy az ilyen blog a történetek elmesélésére van, vagy inkább az életről alkotott gondolataim megosztására. Az előbbi a könnyebben járható út. Mikor épp nem jöttek össze a dolgok, akkor csak nem értettétek hogy miről is írok épp. Ma voltam salsázni vonattal átszállásal egy órácskát. kb 10-en voltak egy magát a neten nagyon eladni akaró helyen. Azt hittem na szép, akkor hallgatok egy kis zenét, aztán hazamegyek, de aztán többen is megtáncoltattak, a fekete DJ bácsi többször is. Nem afrikai fekete volt, hanem inkább délamerikai, hosszú hajjal, hosszú arccal, kigombolt inggel. Vicces volt, extra bénának éreztem magam. A többiekkel is, mert ők még nem is vezettek normálisan. Asszem ez New Yorki tipusú salsa volt, nem táncoltak dilekenot (a lezáró elem) egyáltalán, és nem értették mit kalimpálok egy-egy forgás végén. Kicsit sietve távoztam, nehogy lekéssem a vonatot vissza. Mindenesetre nagyon jól esett. A kisregény végére egy szép szám Szanditól, Londonról. Köszönet érte :)
Hallgassátok meg a refrént. Éljenek a 70-es évek!
Egy zárási akciós amerikai pizzával feltöltekezve haza indultunk. A Ministry of Soundra végül nem akadt pajtásom, pedig a francia munkatársam azt írta ott lesz. Londonban kisebb szünet után sikerült Orsit összeszednem, igen nehéz találkozót egyeztetni egy olyan metróállomáson amin még nem voltam azelőtt, 4 vonal találkozik, kb 12 kijárata van némelyik egymástól elég tisztes távolságra, és nincs térerő a metróban, gondolom védelmi okokból. Végül oda lyukadtunk ki ahova Orsi épp beköltözött aznap. Unokatesókkal a szépemlékű indiai kajás utcában találkoztunk, ami szórakozó helyek gyüjteményeként szolgál éjszaka, a félig nyitott, átalakított gyárépületből lett szórakozóhelyek már éppen zártak. Szemfüles fekete fiatalemberek jó helyen osztogattak szórólapot, mert egy ilyentől vezérelve fel is kerestünk egy Rythm Factory nevű helyet ahol coldcut mixet igértek. Orsi sajna nem csatlakozott. Persze beugrót szedtek, itt fel kell hagynom az otthon betervezett rezervációs árszintemmel belépő ügyileg elég hamar asszem. Drága volt a buli, ellopták a pénzem is.. Nem annyira sokat, de akkoris. Ennek ellenére jól éreztem magam, annyira volt elektronikus-dallamos a zene ahogy én szeretem. Még ilyen helyeket!!! Elég nehéz onnan New Maldenbe visszavergődni. Hűű de hosszú lére eresztem a mondandóm!! Vasárnap pihentem, meg körbejértam kicsit a környéken, találtam indiai boltot, és angol pubot itt rögtön a vonat másik oldalán. Kimentem az autópályáig, visszafelé pedig egy amerikai donuts gyorsétterembe botlottam, a Krispy Kremebe. Először nyilván a "hülye fánkzabálók" gondolattal már mentem is volna tovább, de benéztem és megláttam hogy ott helyben készítik frissen a fánkokat, az egész automatizált és egy üvegablakon tulról végigkövethető! Kiskorom óta imádom a gyárakat, látni hogyan készülnek a tárgyak, kaják. A legjobban a keltetés tetszett, ahogy kiszabja az egyik végén a szabó rész a kis karrikákat (épp original glazed készült, a legegyszerübb) bekerül egy zárt kabinba, ahol hatosával egy sorban rengeteget lifteznek fel-le és közben coffadt tésztából szép dagadt gyűrü lesz. A többit megnézhetitek a honlapon, van egy videó, csak én lusta vagyok felszerelni a quicktimeot. Persze vettem egyet a frissen legördülőkből, és kaptam egyet ajándékba. Ez is 1,1 font és előttem a vevők nagy dobozzal fettek mindenféle szines szagos töltött fajtából 30 fontokért. Ők tudják, a legtöbben nem először tettek ilyet a fenekük méretéből ítélve.. Pedig itt átlagban nagyon jó alakúak az emberek. Nem értem hogy lehet, mikor össze vissza esznek és főleg a félkész-mikrobadobós kaját. Messze a legolcsóbb kekszen élni egyébként. Csak már belecsomósodik a hasamba lassan. Este persze főzök finomakat (miután sikerült a fagyott csirke főzését lekűzdenem) ma pl brokkolis tejszines csirest rizzsel. Ha lehet annyit, hogy másnapra maradjon. Holnap kínaiba megyünk a munkatársakkal (csak egyig kell számlát írni jeeee). Még szerencse hogy két ételt nem tudok megenni, a csípőset, és a halat. Pénteken találkozom Julival, aki átugrott Londonernek kicsit, szombat reggel pedig irány észak! Lake District az itt állomásozó rokonsággal. Na most bepótoltam az írásmennyiséget, talán el se olvassátok már idáig. Mindig dilemmázok, hogy az ilyen blog a történetek elmesélésére van, vagy inkább az életről alkotott gondolataim megosztására. Az előbbi a könnyebben járható út. Mikor épp nem jöttek össze a dolgok, akkor csak nem értettétek hogy miről is írok épp. Ma voltam salsázni vonattal átszállásal egy órácskát. kb 10-en voltak egy magát a neten nagyon eladni akaró helyen. Azt hittem na szép, akkor hallgatok egy kis zenét, aztán hazamegyek, de aztán többen is megtáncoltattak, a fekete DJ bácsi többször is. Nem afrikai fekete volt, hanem inkább délamerikai, hosszú hajjal, hosszú arccal, kigombolt inggel. Vicces volt, extra bénának éreztem magam. A többiekkel is, mert ők még nem is vezettek normálisan. Asszem ez New Yorki tipusú salsa volt, nem táncoltak dilekenot (a lezáró elem) egyáltalán, és nem értették mit kalimpálok egy-egy forgás végén. Kicsit sietve távoztam, nehogy lekéssem a vonatot vissza. Mindenesetre nagyon jól esett. A kisregény végére egy szép szám Szanditól, Londonról. Köszönet érte :)
Hallgassátok meg a refrént. Éljenek a 70-es évek!
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése